Nagysikerű Jubileumi koncerttel ünnepelte a Szolnoki MÁV Férfikórus alapításának 140. évfordulóját
Nagysikerű koncerttel ünnepelt a 140 éves Szolnoki MÁV Férfikórus
A közönség szűnni nem akaró tapssal mondott köszönetet.
Az énekkar gazdag múltja arról szól, hogy két emberöltőnyi időszakban szerencsés találkozások sora jött létre a kórusban éneklők, a művészeti vezetők és a járműjavító vezetői között. Wágner Gusztáv műhelyfőnök az alapításkor aligha tudhatta, hogy a dalárda hosszú életű, és sikeres lesz. A kórus karnagyai; Medgyessy Géza alapítótól kezdődően valamennyien sokat tettek azért, hogy a kórus művészeti színvonala kiemelkedő legyen, hogy Szolnok városán kívül is ismert lehessen az együttes. Kóbor Antal, Buday Péter, Rigó Éva és napjainkban Juhászné Zsákai Katalin érdemei e tekintetben elévülhetetlenek.
Mi azonban már tudjuk, és el is mondhatjuk, hogy a Szolnoki MÁV Férfikórus itthon és a nagyvilágban magas színvonalon képviseli a vasutas munkáskultúrát és a magyar kórusmozgalmat.
A Szolnoki MÁV Férfikórus működésének célja az elmúlt majd másfél évszázad alatt nem változott. Közösséget teremt és formál, ápolja a hajdani vasutas ének-zenei élet hagyományait, és magas színvonalon bemutatja a világi, illetve a magas egyházi zene férfi kórusműveit. Bizonyítja mindezt több külföldi fesztiválgyőzelem, három arany, nyolc ezüst, és két bronz diploma, valamint harmadik, negyedik és ötödik helyezés a kórusolimpián. Szolnok városa Ezüst Pelikán Díjjal ismerte el a kórus teljesítményét és az sem a véletlen műve, hogy a Kulturális Örökség Minisztériuma Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjjal tüntette ki az együttest.
Óriási eredmények ezek egy olyan közösség számára, amely egykoron Fáklyatársulat néven indult és a koncertjeinek bevételét fáklyák vásárlására költötte, hogy a munkatársai, családtagjai temetésén méltón búcsúztathassák szeretteiket. Innen eljutni a Musica Mundi világranglistájának 10. helyezéséig, valóban példátlan eredmény!
2015. szeptember 20-án, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban a VOKE Szolnoki Csomóponti Művelődési Központ által megrendezett Jubileumi Koncerten Vólentné Sárvári Piroska, a MÁV Zrt. Pályavasúti Főigazgatója és Dr. Kállai Mária, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja köszöntötte az együttest, amely a zsúfolásig megtelt 450 fős Liszt Ferenc Hangversenyteremben adott nagysikerű koncertet. Közreműködött Tóth Adrienn énekművész, valamint a békéscsabai Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar. Szűnni nem akaró taps jelezte a kórus, valamint a fellépők egyéni és közös produkciójának hatalmas sikerét.
Még több fotó a weboldal galériájában!